Hírek

    2017-12-20 //

    Magyar Úszó Hírességek Csarnoka – 5. beiktatás, 2017

    Ezúttal a MÚSZ fennállásának 110. évfordulója alkalmából rendezett gála keretében iktatták be a Magyar Úszó Hírességek Csarnokának új tagjait. Íme, az ötödik alkalommal megrendezett ünnepség főhőseinek rövid bemutatása.

    Csik Ferenc az 1936-os berlini olimpián 100 méter gyorson diadalmaskodott, valamint a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként bronzérmet nyert. A második világháborúban orvosi hivatásának teljesítése közben Sopronban egy bombatámadás során vesztette életét. Tagja a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának is – az ő posztumusz díját unokája, Katalin vette át.

    Novák Éva az 1952-es helsinki olimpián nyert aranyérmet a 4x100 méteres gyorsváltó tagjaként, míg 400 méter gyorson és 200 méter mellen második lett. Négy évvel korábbról, Londonból pedig egy bronzérme van utóbbi számból. Az FTC örökös bajnoka és ugyancsak a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokának tagja.

    Kovács Ágnes pályafutása 1995-ben a genfi ifjúsági Európa-bajnokságon aratott sikerével kezdődött, 1996-ban az atlantai olimpián mindössze 15 évesen bronzérmet nyert 200 méter mellen, négy évvel később Sydneyben pedig – akkor már a szám világbajnokaként – aranyérmes lett. Vb-címét 2001-ben megvédte, 2008-ban vonult vissza.

    Kovácshegyi Ferenc sportolóként vízilabdázott, majd Széchy Tamás mellett indult el az edzői pályán. Kis megszakítással 15 évet dolgozott az úszóválogatott erőnléti edzőjeként. Tanítványai között volt Hargitay András, Verrasztó Zoltán, Darnyi Tamás, Szabó József, Czene Attila, Rózsa Norbert és a két Gyurta fivér. Négy olimpián (1980, 1988, 1992, 2012) vett részt.

    Török László sportriporter, aki az idei Média-díjat vehette át, 1985 és 2006 között minden úszó és vízilabda világeseményről a helyszínről tudósított, ami rekord a magyar televíziózás és rádiózás történetében. Olyan legendás mondatok fűződnek a nevéhez, mint az 1988-as szöuli olimpián Darnyi Tamás győzelmekor elhangzott „Jó reggelt, Magyarország, jó reggelt, aranyérem!”, vagy az Egerszegi Krisztina sikere pillanatában mondott: „Hát ilyen nincs, ilyen nincs és mégis van!”

     

    Magyar Úszó Hírességek Csarnoka – 5. beiktatás, 2017